Ikreket elsőként váró kismamák figyelmébe

Lehetne szolgálati közlemény is eme rövid bejegyzés, tulajdonképpen csak szeretném felhívni a figyelmet az aloldalakon található remélem hasznos információkra. Nem tudtam még rájönni, hogy hogyan kell címkéket adni az aloldalaknak, ezért most ez a bejegyzés fogja a címkéket tartalmazni.

Olvashattok az ikerterhességtől elkezdve, az ikerszülésen, az ikrek szoptatásán és az iker babakocsi választási szempontokon át a túlélési tanácsokig, ha napközben egyedül vagyunk/leszünk az ikrekkel.

Remélem hasznos lesz, folyamatosan bővítem, jön még cikk a mesélésről, éneklésről és az ikrek mozgásfejlődéséről is. Ha lenne bármi téma, ami érdekelne benneteket, írjátok meg nyugodtan!

Addig is hajrá! :-)

Sir Kán és Ká – a mesék szárnyán

Az embergyerek pedig ki lenne más, mint kishúguk, Kincső. Szerencsére az embergyerek „felfalása” nem szerepel a játékban, vagy legalábbis odáig még nem jutottunk el, de gyakran így keresik a házban. Eleinte csak a sárga és a zöld eső nadrágjuk miatt nevezték el így egymást, aztán meg már a színek nélkül is megmaradt a név.

Azt én is tudtam eddig is, hogy milyen fontos a gyermeki lélek fejlődéséhez a mese, és ezért már nagyon korán elkezdtük a mesélést a fiúknak (hogy milyen meséket milyen életkorban kezdtünk - erről bővebben írok majd a Napközben egyedül az ikrekkel sorozatban), de arra nem számítottam, hogy a mese náluk valami egész más szerepet is be fog tölteni majd.

reggeli mesélés pizsiben

Mi a mese nekik? Varázsszőnyeg, kincses ládikó, csodalámpa, és mindezek mellett menedék, kapaszkodó, biztonság, és ikerségük egyik szoros köteléke. Bebújnak a mesébe, mint valami üvegburába, melynek mintáját ők maguk festik, egymás szájába vágva, szövik a mesét és csak mesélnek, mesélnek, mesélnek – egymásnak, hiszen mi egy idő után már nem tudjuk követni a fonalat. A mondatok záporoznak, hol egyik meséből idéznek, hol másikból, megállíthatatlanul, és egyszerre akár 10-15 meséből is érkeznek alakok, események. Ha az egyik úgy irányítja a történést, hogy a másiknak nem tetszik, akkor visszakanyarodik, és úgy folytatja, ahogy ő szeretné. Vége szinte sosincs, maguktól, csak akkor, amikor már mi elégeljük meg a sok ’szövegelést’, mert éppen ebédelni, fürdeni, vagy elaludni kellene már.

Csodálatos az a lelki gazdagság, amiről meséik árulkodnak, itt látom (illetve hallom) visszaköszönni azt a rengeteg mesét, amit eddig is és folyamatosan olvasunk nekik. Mégis, számunkra a mindennapi rutinok közepette gyakran türelempróbáló és néha-néha szinte lehetetlen a mesefolyamot megállítani. Mintha nem is léteznénk olyankor, teljesen belemerülnek a saját kis világukba.

Akkor kezdték ezt el, amikor Kincső megérkezett családunkba – ők így viszonyultak ehhez a nem is kicsi változáshoz. Könnyelműen azt gondoltam, nekik nem lesz nagy sokk, hogy érkezik még egy valaki, hiszen nekik az az alap, hogy állandóan ketten kell osztozzanak a figyelmen, a szereteten. De tévedtem. Kincső olyan, mintha a 2. gyermek lenne, és az ikrek időnként egyként fejezik ki féltékenységüket. Persze főként külön-külön, hiszen van, hogy csak az egyikőjüknek van érzékenyebb időszaka, és van, hogy egy nap többször is elmenekülnek a meséik világába. Teszik ezt mindig akkor, ha épp nem tudunk velük foglalkozni, és éppen nem játszanak semmivel.

Érdekes még az is nekem, hogy a Dzsungel könyve meséből (Disney feldolgozás) eleinte nagyon is féltek Kától, a kígyótól, és attól a negédes daltól, amit a filmben énekel: „Bízz bennem, csak bennem…”. Mind a ketten elbújtak, amikor ez a jelenet következett. Aztán megnézték a mesét 15-20-szor, és egyre többet hallottam őket ezt a dalt énekelve játszani. Végül eljutottunk oda, hogy az egyikőjük Ká szerepébe bújik. Micsoda változás!

Érdekességként leírom az egyik meséjük egy részletét, amit sikerült ma este rögzítenem. (Zárójelbe teszem a meséket, amikre utalnak.)

Vacsoránál ültünk, és éppen megjegyeztem, hogy nem is Sir Kán ül az asztalnál, hanem egy kis egérke, olyan pirinyókat harap a vajas kenyérbe. Úgy látszik ez megindította a folyamot:

Ká: És te ki vagy Édesanya?

Én: Farkasanyó, Maugli „anyukája”.

Sir Kán: És Apa?

Én: Balu.

Sir Kán: De az embergyerek elrepült Sohaországba (Pán Péter).

Ká: Nem, Timbuktuba vette az irányt. (ma este a Macskaarisztokraták filmet nézték, ott megy a gonosz inas oda).

Sir Kán: De Timbuktuba vad emberek voltak! És megeszik! (Babar utazása)

Ká: Hát amikor bement Timbuktuba, felfalták!

Sir Kán: De nem ették meg, mert mit csinált Maugli? Na mit?

Ká: Semmit sem.

Sir Kán: De, beestek a vízbe! Segítség!

Ká: De senki nem jött, mert mindenki félt a cápáktól! (Némó nyomában)

Sir Kán: És a cápák hamm, bekapták Mauglit.

Ká: Köpöd ki rögtön!– mondta Smidt, (Pán Péter) és rácsapott a cápa fejére.

Sir Kán: De a cápa nem köpte ki, hanem ott úsztak a kis cápákkal együtt a hajó körül.

Ká: Akkor hívjuk Tűzoltó Sam-et!

Sir Kán: És a Tüzoltó Sam hozzon egy ágyat, abba beletesszük a kiscápákat és vissza viszi Tom a tengerbe.

Ká: Ennyi!

És ez így ment tovább, amíg Édesanya (=Én) meg nem untam, hogy Sir Kánnak még mindig nem fogy a vajas kenyere…

(Amit nagyon élvezek a mesélésükben, azok a mesei motívumok, meg a stílus, amit ügyesen ellestek, pl. a „Hát amikor”…, vagy a hangsúlyozás, „na mit csinált”? )

A likas fog és a lavírozás dilemmája

Nem is gondoltam, hogy egy tejfog is ki tud lyukadni, és, hogy rendesen be is tömik. Nekem szerencsém van a fogaimmal, 20 éves voltam talán, mikor az első tömésemet kaptam. Nos, az egyik fiú fogán fogmosás után is rajta maradt valami feketeség, és hiába kapargattuk, be kellett látnunk, az bizony egy szép kis lyuk.

És ezzel kezdetét vette az ikernevelés számomra egyértelműen legnagyobb és legtöbb erőt kívánó kihívása: a lavírozás, vagyis az egyensúly keresése, biztosítása. Azaz, hogy a lyukas fog tényét, és a fogorvosi beavatkozás óvatos bejelentését kétféleképpen kellett tálalni. Annak akinek lyukas a foga, azt kellett hangsúlyozni, hogy ez ám "különleges", igazi hősies dolog lesz, és milyen "jó", hogy neki be lesz tömve, míg a másiknak nem. (Kissé fonák dolog ez...dehát ez van.) A másik fiúnak pedig, aki nehezményezte, hogy neki miért kell óvodába mennie ezalatt, azért óvatosan elmondani, hogy ez azért nem lesz olyan könnyű dolog, igazából, lehet, hogy kicsit fájni fog, stb. Aztán, mikor a betömött fogú  fiú diadalittasan mutatta hősiessége jutalmát, egy rendőr járőrkocsit, akkor a másik fiút folyamatosan biztosítani kellett róla, hogy őt is visszük hamarosan fogorvoshoz, és ő is kap majd valamit.

Röviden azért el kell mondanom, hogy azt hiszem én jobban kikészültem a fogorvosi beavatkozás alatt, mint kisfiam, aki egyszerűen csodálni valóan hős és fegyelmezett volt, és a nagy izgalom és félelem csak a könnyeiben tört utat magának a felszínre. Az is igaz, hogy a helyi fogorvos nénink (Dr. Zsigmondi Lívia) és asszisztense, Gyöngyi néni szenzációsan értettek a gyerekek nyelvén, minden elmagyarázva türelmesen és nagyon kedvesen kezelték a kis beteget - csak ajánlani tudom mindenkinek!

Visszatérve a lavírozásra, azt hiszem erről még sokat fogok írni. Nem tudom testvéreknél is van-e ilyesmi, de nekünk ez a  kétféle személyiség kétféleképpen történő megközelítése ráadásul mindig egyszerre, néha kegyetlenül nehéz. Kezdve a kicsi baba koruktól, amikor már 3-4 hónaposan nehezményezték, ha nem felváltva vettem ki őket az ágyból (tehát ezt is állandóan észben kellett tartanom), egészen az 1-2 éves korban jelentkező szeretet követelőzésen át, (csak úgy tudtam megoldani, hogy egyszerre guggoltam le mindkettőjükhöz és vettem ölbe őket), a 3-4  éves korban kialakult különböző igényeken át a mai 5 éves fejlődési szintig. Náluk nagyon hamar kialakult egy személyiségi különbségként is észrevehető természet: az egyikőjük bújós, és így kapja meg a szeretetet, amire vágyik, míg a másik elhúzódóbb, de pontosan számon tartja ki mennyi puszit, ölelgetést kapott, és noha nem mindig engedi megszeretgetni magát, azért elvárja azt.

esti fürdésnél

Mindez rengeteg és szűnni nem akaró versenyzéssel nehezítve. Mivel mindig együtt vannak,állandóan versenyeznek, a figyelemért, a szeretetért, az eredményekért, jutalomért - egyszóval mindenért.

És most abba kell hagynom, mert itt a tavaszi szünet, mely eddig jó sok esővel és így bezártsággal jár, és természetesen Lócinál egy kis lázas, náthás állapottal, hogy még véletlenül se lehessen programozni. Így estére tényleg nem marad energia írogatni - hiába jegyzetelek egész nap magamban :-) De, folytatom majd!