Sir Kán és Ká – a mesék szárnyán

Az embergyerek pedig ki lenne más, mint kishúguk, Kincső. Szerencsére az embergyerek „felfalása” nem szerepel a játékban, vagy legalábbis odáig még nem jutottunk el, de gyakran így keresik a házban. Eleinte csak a sárga és a zöld eső nadrágjuk miatt nevezték el így egymást, aztán meg már a színek nélkül is megmaradt a név.

Azt én is tudtam eddig is, hogy milyen fontos a gyermeki lélek fejlődéséhez a mese, és ezért már nagyon korán elkezdtük a mesélést a fiúknak (hogy milyen meséket milyen életkorban kezdtünk - erről bővebben írok majd a Napközben egyedül az ikrekkel sorozatban), de arra nem számítottam, hogy a mese náluk valami egész más szerepet is be fog tölteni majd.

reggeli mesélés pizsiben

Mi a mese nekik? Varázsszőnyeg, kincses ládikó, csodalámpa, és mindezek mellett menedék, kapaszkodó, biztonság, és ikerségük egyik szoros köteléke. Bebújnak a mesébe, mint valami üvegburába, melynek mintáját ők maguk festik, egymás szájába vágva, szövik a mesét és csak mesélnek, mesélnek, mesélnek – egymásnak, hiszen mi egy idő után már nem tudjuk követni a fonalat. A mondatok záporoznak, hol egyik meséből idéznek, hol másikból, megállíthatatlanul, és egyszerre akár 10-15 meséből is érkeznek alakok, események. Ha az egyik úgy irányítja a történést, hogy a másiknak nem tetszik, akkor visszakanyarodik, és úgy folytatja, ahogy ő szeretné. Vége szinte sosincs, maguktól, csak akkor, amikor már mi elégeljük meg a sok ’szövegelést’, mert éppen ebédelni, fürdeni, vagy elaludni kellene már.

Csodálatos az a lelki gazdagság, amiről meséik árulkodnak, itt látom (illetve hallom) visszaköszönni azt a rengeteg mesét, amit eddig is és folyamatosan olvasunk nekik. Mégis, számunkra a mindennapi rutinok közepette gyakran türelempróbáló és néha-néha szinte lehetetlen a mesefolyamot megállítani. Mintha nem is léteznénk olyankor, teljesen belemerülnek a saját kis világukba.

Akkor kezdték ezt el, amikor Kincső megérkezett családunkba – ők így viszonyultak ehhez a nem is kicsi változáshoz. Könnyelműen azt gondoltam, nekik nem lesz nagy sokk, hogy érkezik még egy valaki, hiszen nekik az az alap, hogy állandóan ketten kell osztozzanak a figyelmen, a szereteten. De tévedtem. Kincső olyan, mintha a 2. gyermek lenne, és az ikrek időnként egyként fejezik ki féltékenységüket. Persze főként külön-külön, hiszen van, hogy csak az egyikőjüknek van érzékenyebb időszaka, és van, hogy egy nap többször is elmenekülnek a meséik világába. Teszik ezt mindig akkor, ha épp nem tudunk velük foglalkozni, és éppen nem játszanak semmivel.

Érdekes még az is nekem, hogy a Dzsungel könyve meséből (Disney feldolgozás) eleinte nagyon is féltek Kától, a kígyótól, és attól a negédes daltól, amit a filmben énekel: „Bízz bennem, csak bennem…”. Mind a ketten elbújtak, amikor ez a jelenet következett. Aztán megnézték a mesét 15-20-szor, és egyre többet hallottam őket ezt a dalt énekelve játszani. Végül eljutottunk oda, hogy az egyikőjük Ká szerepébe bújik. Micsoda változás!

Érdekességként leírom az egyik meséjük egy részletét, amit sikerült ma este rögzítenem. (Zárójelbe teszem a meséket, amikre utalnak.)

Vacsoránál ültünk, és éppen megjegyeztem, hogy nem is Sir Kán ül az asztalnál, hanem egy kis egérke, olyan pirinyókat harap a vajas kenyérbe. Úgy látszik ez megindította a folyamot:

Ká: És te ki vagy Édesanya?

Én: Farkasanyó, Maugli „anyukája”.

Sir Kán: És Apa?

Én: Balu.

Sir Kán: De az embergyerek elrepült Sohaországba (Pán Péter).

Ká: Nem, Timbuktuba vette az irányt. (ma este a Macskaarisztokraták filmet nézték, ott megy a gonosz inas oda).

Sir Kán: De Timbuktuba vad emberek voltak! És megeszik! (Babar utazása)

Ká: Hát amikor bement Timbuktuba, felfalták!

Sir Kán: De nem ették meg, mert mit csinált Maugli? Na mit?

Ká: Semmit sem.

Sir Kán: De, beestek a vízbe! Segítség!

Ká: De senki nem jött, mert mindenki félt a cápáktól! (Némó nyomában)

Sir Kán: És a cápák hamm, bekapták Mauglit.

Ká: Köpöd ki rögtön!– mondta Smidt, (Pán Péter) és rácsapott a cápa fejére.

Sir Kán: De a cápa nem köpte ki, hanem ott úsztak a kis cápákkal együtt a hajó körül.

Ká: Akkor hívjuk Tűzoltó Sam-et!

Sir Kán: És a Tüzoltó Sam hozzon egy ágyat, abba beletesszük a kiscápákat és vissza viszi Tom a tengerbe.

Ká: Ennyi!

És ez így ment tovább, amíg Édesanya (=Én) meg nem untam, hogy Sir Kánnak még mindig nem fogy a vajas kenyere…

(Amit nagyon élvezek a mesélésükben, azok a mesei motívumok, meg a stílus, amit ügyesen ellestek, pl. a „Hát amikor”…, vagy a hangsúlyozás, „na mit csinált”? )