A Lócibuci

Így egyben. Már megint! Hányszor de hányszor szólítanak meg a mai napig is: Ja, hát persze a Lócibuci anyukája! Vagy a játszótéren: nézzétek, megjött a Lócibuci! Nahát ettől feláll a hátamon a szőr! Én tudom, hogy olyanok mint két tojás,-  higgyétek el, eleinte időnként nekünk is - de ettől még KÉT különböző gyermek!!!! Az óvodában is ezért kellett különböző frizurát választanunk, már amennyire fiúknak lehet, hogy meg tudják őket különböztetni. Bár meggyőződésem, hogy ehhez is valamilyen képesség kell, hogy aztán megtudd jegyezni, melyik a rövidebb hajú, melyik a hosszabb... ímé az egyik első óvodai kép, ugye, hogy ezen nem is hasonlítanak???? (Gyk: Lóci a  hosszabb hajú - öleli Bucit)

Visszatérve még egy pillanatra a nevekre, azt hiszem a becézéssel egy kissé elszúrtam a dolgokat: nesze neked átgondolt névválasztás!

Pedig annak idején én is olvastam ám a Métneki Júlia: Ikrek könyve I-II-t és mélységesen egyetértettem azzal, hogy jobb a két egyformának különböző nevet választani, így is elősegítve a külön személyiség kialakulását. Pedig a kísértés hatalmas: hát nem cuki két kis egyformába öltöztetett, egyformán rímelő nevű teljesen egyforma babácska? Dehogynem. De ha egyik a másikban látja magát, együtt lesznek csak valakik, és nem külön Bulcsú és Lóránt. No itt aztán jól megkaptam a magamét a gondosan megválasztott, direkt különböző kezdő betűvel induló nevekért: hiszen a becézése ugyanaz lett! Na tessék. Lóci és Buci, ugyanúgy hangzik! Hát ez már így marad, de az vigasztal, hogy felnőve talán megmarad az eredeti szándék: mi különbözőt akartunk! :-)