
Apa fogalmazta meg ezt nagyon találóan: egymásból merítenek erőt, olyanok mint a magfúzió két fele: külön nyugalomban vannak, együtt robbannak. Egységük és összetartozásuk olyan erős és megbonthatatlan, hogy félelmetes is egyszerre.
A minap eszembe jutott az első, számomra hatalmas sokkot adó megnyilvánulása ennek az egységben az erő effektusnak. Csak erős idegzetűek olvassák tovább az egyik első horror történetünket a fiúkkal! (Sajnos volt még több is...)
Kb. két és fél évesek lehettek, amikor a Balatonnál a nyaralóból kiszöktek. Igaz, ebben kicsit ludas volt az akkori 5 évesen befogadott gyönyörű fehér goldenünk, aki nyughatatlan kóborló lévén, minden résen át lelécelt egy kis barangolásra, és az is, hogy akkor még voltak a kerítésen itt-ott rések.

Én azt hiszem szörnyen nézhettem ki, a sírástól és a megkönnyebbüléstől eltorzulva nem is tudtam leszidni őket először, csak örültem, hogy még élnek! 1-2 perc múlva, mikor az anyuka elmesélte az egész történetet, ahogy ő látta, bizonyosodott meg bennem, IGEN, NEKIK KÜLÖN ŐRANGYALUK VAN!!! Ő ugyanis a kisfia kiabálására jött ki, a szobában hagyva a kisbabáját, hogy az utcán van két kisfiú, jöjjön gyorsan. Kiszaladt, de addigra már egy Suzukis férfi állt meg a két fiú mellett, akik az úttest közepén ácsorogtak (!!!) és kikísérte őket a járda szélére. Meg sem tudtam neki köszönni, hogy megmentette őket, mert mire felfogtam, hogy mi történt, addigra már elment. Csak úgy záporoztak a képek a fejemben, a főúton ácsorgó két kisfiamról, és a néha 80-90 kmh/órás sebességű autókról...
Rettenetes volt. Hetekig éjjelente ezzel álmodtam, és napokig nem tudtam rájuk nézni száraz szemmel, és anélkül, hogy ne adtam volna hálát Istennek, hogy ott vannak velem!
Igazából nem is tudom, nekik végül mikor és mit mondtam. De azt hiszem látták, mennyire kikészültem, és próbáltam még ott az út szélén elmondani nekik, miért nem szabad kiszökniük. Zavarban voltak, de egymás mellett állva valahogy éreztem egy kis erőteret köztük, ahonnan lepattantak a szavaim.
Mindenesetre azóta sem hallottam ilyen típusú rémtörténetet egyik nem ikres ismerősömtől sem...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlés